
 |
 |

Kereskedelmi partnerünk
Új környezetben a Metál-Légtechnika Kft.
 |
 |
 |
 |

|
 |
A Metál-Légtechnika Kft. és a Bosch Rexroth Kft. között létrejött partneri megállapodás értelmében a vállalkozás kereskedelmi partneri státuszban értékesíti a Rexroth-termékeket Vas-, Zala-, Somogy-, és Baranya megyében. A nagykanizsai székhelyű vállalkozás most új környezetben, kibővített árukészlettel áll vevői rendelkezésére, miután 2007 tavaszán beköltözött új, 200 m2-es üzletébe, melyben még nagyobb raktárkészlettel várja partnereit.

A vállalkozás 1993-ban alakult és bt-ként kezdte meg működését. Az alapítást követő évben, 1994-ben a cég tulajdonosi szerkezete és a profil is megváltozott. A profilváltás után a dinamikusan fejlődő cég, a régió meghatározó ipari automatika szállítójává nőtte ki magát. 1999-től jogutódlással Kft-vé alakult át és azóta ebben a formában folytatja tevékenységét.
Sikereinek egyik titka, a jól képzett, gyakorlati tapasztalatokkal rendelkező szakembergárda. Korunk folyamatosan fejlődő követelményeinek, rendszeres szakmai továbbképzésekkel igyekszik megfelelni a cég, jelzi ezt az is, hogy a Bosch Rexroth Kft. szakmai tanfolyamain is folyamatosan rendszeresen részt vesz.

A Metál-Légtechnika Kft. olyan univerzális termék-szolgáltatás programot kínál, amely magában foglalja az iparban, könnyű-, és élelmiszeriparban, mezőgazdaságban és szolgáltatóiparban használatos gépek, berendezések pneumatikus és hidraulikus elemeinek forgalmazását, szervizelését, felújítását és pótlólagos automatizálását.
A fentieken túl, léghálózatok kiépítésével, kompresszorok forgalmazásával, garanciális és garancián túli szervizelésével, ipari elektromos és levegős gépek, kéziszerszámok, mágnesszelepek, tömítéstechnikai és karbantartó anyagok, ipari tömlők és gumilemezek kereskedelmével állnak ügyfeleik rendelkezésére.
A cég területi képviselői rendszeresen látogatják partnereiket, prospektusokkal, szakmai tanácsokkal látják el őket.
Az ügyfelek által rendelt termékek kiszállítására a következő megoldásokat kínálják:
- Nagykanizsa, Táborhely u. 3. alatti üzletben személyes átvétel
- Kiszállítás – igény szerinti beépítés
- Csomagküldő szolgálattal 24 órán belül eljuttatják a terméket a megrendelőkhöz, akik megrendeléseiket e-mailen is leadhatják.
További információ:
http://www.magnesszelep.hu
|
 |
|
|